A 2023-as év izgalmai IV. – Juttatások a legnépszerűbbek köréből 

A 2023-as év változásaival foglalkozó blogcikk sorozatunk következő része a juttatásokat veszi górcső alá, a teljesség igénye nélkül. Lássuk milyen változások vannak ezen a fronton:

1. Adómentesen adható juttatások:

  • óvodai, bölcsődei költségtérítés (munkáltató vagy munkavállaló nevére szóló számla alapján),
  • kulturális szolgáltatásra belépőjegy, bérlet (évente a minimálbér erejéig, 2023-ban 232 000 Ft-ig),
  • sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet (évente a minimálbér erejéig, 2023-ban 232 000 Ft-ig),
  • vírusteszt, védőoltás,
  • kerékpár használatba adása.

2. Béren kívüli juttatások közül a SZÉP-kártyát érintő változások:

  • ugyan ideiglenesen, de január 9-étől megszűnnek a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) korábbi alszámlái (a vendéglátás, szabadidő, és szálláshely), és az eddigi három zsebből csak a szálláshelyé marad meg.
  • a három különböző zsebben lévő összegeket 2023. január 8-án átvezetik a szálláshely zsebbe, így összeadódnak az egyes alszámlák összegei.
  • a SZÉP-kártyával fizethető szolgáltatások továbbra is változatlanok maradnak: a szálláshely alszámláról lehet majd mindenért fizetni, a korábban a többi kategóriába tartozó költéseket is.
  • az el nem költött összegek esetében az összevonás nem okoz változást, azaz a 2022. október 15-ig a SZÉP-kártyákra utalt összegeket ugyanúgy 2023. május 31-ig lehet díjmentesen felhasználni. Azonban az ezt követően fennmaradó egyenlegre a szolgáltatók 15 százalékos díjat terhelhetnek.

3. Egyes meghatározott juttatás: 

  • SZÉP kártya keretösszeget meghaladó része,
  • csekély értékű ajándék: minimálbér 10%-áig (2023-ban 23 200 Ft-ig),
  • egészségpénztárba fizetett célzott szolgáltatás (önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény előírásai szerint célzott szolgáltatásra befizetett összeg),
  • magánszemélyek javára kötött csoportos kockázati biztosítás (kizárólag akkor, ha a munkáltató nem tudja egyértelműen meghatározni az egy főre jutó jövedelmet).

Amennyiben elveszett a jogszabályok és változások tengerében, keressen bennünket bizalommal. Naprakész ismeretekkel és szakértelemmel navigáljuk vállalkozását! Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Megosztás
Megosztás
Megosztás

Talyán Andrea

ügyvezető, bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő

Az évek során a piac szinte minden területéről, iparágából képviseltem vállalkozásokat. Fontosnak tartom, hogy az ügyfeleimmel őszintén, egy nyelvet tudjuk beszélni. Igyekszem a maximumot megtenni minden egyes ügyért és az ügyfelemért egyaránt, túlmutatva a szigorú adószakértői vagy könyvvizsgálói tevékenységen.
 
 
“A megoldás kösse le a figyelmet, ne pedig a hibák.”
(Vera Peiffer)